Akadálymentes változat
Normál változat

Hol maradt a fehér ing és az órákig ácsorgó diáksereg?

2021-09-02

Görgess lejjebb

A Szent Imre Katolikus Általános Iskolában sehol. No, nem azért, mert üresek maradtak a tantermek. Épp ellenkezőleg. Gyerekek vidám hangjával telt meg az udvar a tanévnyitó napján, s mint az ország többi intézményében, nálunk is végre, mindenki örömére elkezdődött a tanítás! Csupán a fehér inget és a formális, órákig tartó ünneplést hagytuk el. Azonban nem maradtak el a baráti ölelések, a régen látott társakkal a sztorizgatások, a nevetés és az örömkönnyek sem.

 

Így indult az év a kecskeméti Szent Imrében, hangosan, sok mosollyal, élettel teli pezsgéssel. S hihetetlen, de ehhez még arra a bizonyos fehér ingre sem volt szükség. Papp Zsolt, az iskola igazgatója könnyed hangvételű köszöntőjében szeretettel üdvözölte az új első osztályosokat, s kívánt mindenkinek jó munkát az új tanévhez.

 

Az ünnepségen két rendőrtiszt is részt vett, akik a lehetséges veszélyekre hívták fel a figyelmet, s arról is beszéltek, miképpen előzhető meg a baj.

 

Az évnyitó napot az udvaron megtartott tanévnyitó Veni Sancte szentmise tette teljessé. Sok várakozással, Isten áldásával indulhat az év.

 

Isten hozott 2021/22-es tanév!


További bejegyzések olvasása itt:

Hírek