Akadálymentes változat
Normál változat

Fantasztikus Karitász tábor Balatonakaliban

2022-09-15

Görgess lejjebb

Amikor egy ajtó bezárul, egy másik ajtó megnyílik. Sajnos az idén az Erzsébet tábor nem volt elérhető számunkra, de szomorkodásra mégsem volt okunk, hiszen ezzel egyidőben megkeresték Iskolánkat a Kalocsai Karitász-tól, és lehetőséget kínáltak rászoruló gyermekeknek Balatonakaliban szervezett táborukba. 

8-12 éves gyerekek jelentkezhettek erre programra, akiket Szent Imre Iskolánkból Beliczai-Szénási Katalin tanárnő kísért el.

Nemcsak iskolánkból érkeztek diákok a Karitász táborba, hanem a kecskeméti Szent Család Plébánia szervezésében és Piarista Iskolából és Kalocsáról, így közel 45 gyermek tölthetett el egy fantasztikus hetet kellemes környezetben, sok-sok izgalmas programmal megfűszerezve.

Minden nap reggeli tornával és közös imával indult, majd egy esti énekléssel és hálaadó imával záródhatott le.

A gyerekek sokat strandoltak, jártak Sümegen, fagyiztak, várjátékon vettek részt, de a közös vizibiciklizést sem szeretnénk kihagyni az élmények sorából, hiszen így lett kerek a hét. 

Tele élménnyel és számos programmal, játékkal kedveskedtek a pedagógusok, hogy örömtelivé tegyék a gyerekek számára a Balatonakaliban eltöltött hetet.

 

Az ételekben is kedveztek a szervezők, hiszen volt pizza, hamburger, hot dog, spagetti, svéd húsgolyó, hogy párat említsünk.

Hazafelé egy ajándékcsomaggal indulhattak útnak. 

 

Nagyon  hálásak vagyunk minden kedvességért, gondoskodásért, élményért, valamint Gábor atya és Cselik Beatrix odaadó munkájáért!

Reméljük jövőre is megadatik a lehetőség, hogy iskolánk más tanulói is átélhessék azt a szeretetet, amit a gyerekek és kísérő felnőttek a táborban kaptak.


További bejegyzések olvasása itt:

Hírek