Akadálymentes változat
Normál változat

Adománygyűjtés a beregszásziaknak

2023-02-10

Görgess lejjebb

A háború kitörése óta ötödik alkalommal sikerült gyűjtést szervezni a kárpátaljai, Beregszász testvérvárosunkban élők számára, melyet december végén és januárban adtunk át a BEKECS és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével. 

 

A közel 1 millió forint értékű adományok – tartós élelmiszerek, aggregátorok, ruhák, gyermekjátékok, akkus lámpák – több közösség felajánlása révén gyűltek össze. A Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola, a Szegedi Piarista Gimnázium, a Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium, a Kecskeméti Baptista Gyülekezet, a Szentcsalád Plébánia Bárka közössége vett részt a gyűjtésben.

 

Cél volt, hogy az adományok gyűjtésével, eljuttatásával és a közösség megélésével mindnyájan épüljünk hitben, kitartsunk a reményben és növekedjünk szeretetben – ahogy azt a BEKECS Beregszász-Kecskemét Baráti Társaság Egyesület is megfogalmazta.

 

Az adományozásban, találkozásban hálás szívvel éltük meg, hogy bár életünket sok szenvedés beárnyékolhatja, de Jézus Krisztus és a róla szóló örömüzenet minden körülményben megerősít és megtart, valamint gondja van a lelki és anyagi szükségben lévőkre.


További bejegyzések olvasása itt:

Hírek