Fürge róka lábak és Aprókák– napközis tábor
2020-09-10
2020-09-10
A „Fürge rókák” táborába leginkább a volt 3. a osztály tanulói jelentkeztek. Kiegészült az „Aprókák” csapatával, akiket az elsős és leendő elsős testvérek alkottak. A tábor programját Margit néni állította össze, segítőnek Márti néni és Zsuzsa néni csatlakozott hozzá. A tábor nevét az online oktatáskor feldolgozott Fekete István: Vuk c. regénye ihlette.
Rengeteg élménnyel gazdagodtunk a hét során. Sétáltunk és játszottunk az Arborétumban, Lajosmizsén ellátogattunk a Magán Zoo –ba ismerkedve az állatok életmódjával. A hét közepén Vidák Anna nemezmesterrel ékszereket készítettünk, és amíg a nagyobbak a Leskowszky Hangszergyűjteményben zenéltek, az „Aprókák” az iskolában hangszert készítettek. Csütörtökön a várva várt tőserdei vonatos kirándulás következett, ahol a strandolás és a közös pizzaevés vidámított bennünket. Pénteken a tábor zárásaként a Kecskeméti Rajzfilmstúdióba látogattunk el, ahol betekinthettünk a rajzfilmkészítés múltjába és jelenébe. Nagy örömünkre, néhány klasszikus és újabb rajzfilmet is megnézhettünk.
A tarka program és az, hogy újra együtt lehettünk, felejthetetlenné tették ezt a néhány napot számunkra.
Margit néni, Zsuzsi néni, Márti néni és a fürge rókák