Akadálymentes változat
Normál változat

Egyházmegyei lelkinap Jánoshalmán

2021-10-21

Görgess lejjebb

Közel 480 résztvevővel rendezték meg az idei év őszi Főegyházmegyei lelkinapját, melyen Kecskeméti Szent Imre  Óvodánk és Iskolánk pedagógusai is részt vettek. 

Elhangzott az Egyházvezetők részéről, hogy a Katolikus Egyház számára mennyire fontos az intézményekben a világi tudás elsajátítása mellett a hitre nevelés. Egy felkérés hangzott el a pedagógusok felé: meg tudják-e fogalmazni, mit jelent számukra a kereszténység, s miként, milyen pedagógiai módszerekkel, eszközökkel lehet a hitet még vonzóbbá tenni a diákok számára? Ötleteket várnak a Főegyházmegyének címezve. 

Michael August Blume, magyarországi apostoli nuncius Isten népét Krisztus Testéhez hasonlította, ahol a hívek gondot viselnek egymásra, s mindenki tudja, hogyan tud Krisztus Testének növekedésében részt venni. A test gyenge és erős tagokból áll, de legnagyobb ellenség mégis a közöny. Isten népének közösségre van szüksége, s a különböző szolgálattevők szolgálatuk által képesek egymást buzdítani. A hitüket megvalló keresztények életük példájával másokat is hitre tudnak vinni.  Az Egyház arra buzdít, hagyjuk magunk mögött a közönyt, és bátorítsunk másokat. Halljuk meg mi magunk is a hívást, legyünk lelkesek hitünket átadni. Az Evangélium útja: megtanulni Krisztussal járni, s elfoglalni helyünket Krisztus Testében.

Bányai Gábor, Jánoshalma országgyűlési képviselője tanuságtételében az Isten nagyságáról, szeretetéről beszélt, amellyel megtartotta őt e földi életben komoly megbetegedése idején. “Én Uram, én Istenem!” hangoztak el  záró szavai - melyek Isten szeretét tükrözték,  mindannyiunknak útravalóul szolgáltak.


További bejegyzések olvasása itt:

Hírek