Akadálymentes változat
Normál változat

Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány segítségével tartott órák beszámolója

2023-04-14

Görgess lejjebb

A pályázat kiírásakor azért esett a választásunk a Kutyával Egy Mosolyért Alapítványra, mert már két kolléganő több alkalommal segítségül hívta őket tanóráira. A 40 fős tantestületből többen is érdeklődtek ez iránt a lehetőség, motivációs „eszköz” iránt, de nem volt lehetőségük kipróbálni és rendszeresen alkalmazni.

   Így, hogy alkalom nyílt a finanszírozásra, valamint a megtekintésen túl személyes megtapasztalásra, többen jelentkeztek. A hatalmas érdeklődés mellett sajnos az anyagi keretek szabályoztak így is bennünket, de mindenki hálás volt a lehetőségért. Az intézményünk óvodájába is sikerült eljuttatni a programot, ami azt jelentette, hogy összesen 13 osztályban, 1 óvodás csoportban, 15 alkalommal motiválták és nyűgözték le a gyerekeket a kutyusok és kiképzőik. Tehát alsóban, felsőben és az óvodában is jelen voltak ezek a foglalkozások.

Elsősorban a felelős kutyatartásról adtak elő bemutatót az alapítvány dolgozói és kutyáik. Azon felül trükköket is bemutattak, melyeket a következőkben, későbbi tanórákon is tudnak alkalmazni. Tehát a pedagógusok most csak szemlélők voltak, egyedül egy felsős tanár élt azzal a lehetőséggel, hogy ki is próbálja, milyen egy ilyen órát tartani. Természetesen ehhez az kellett, hogy először egy bemutató órán részt vegyen, a gyerekek megismerjék az oktatót és kutyusát, majd a második órán, az alapítvány vezetőjének segítségével tarthatott ő maga egy órát, amibe motivációs elemként jelen volt a kutyus.

A kollégák és kolléganők tapasztalatai alapján elmondható, hogy ezen alkalmak:

Azon tanítók, akik már korábban több alkalommal is vendégül látták az alapítvány dolgozóit és kutyusait, azok bátorították és tanácsokkal látták el a vállalkozó kedvű kollegákat.

   Végül, de nem utolsó sorban, azon túl, hogy hasznos, tanulóink fejlődését segítő programokon vehettek részt, többen kedvet kaptak ilyen órákat tartani, valamint az alapítvány képzéseit is elvégezni.

   Tehát összegezve a kutya jelenléte egy olyan biztonságos, idilli légkört teremtett, amiben minden gyermek szívesen dolgozott. Nemcsak a tananyagot sajátították el tapasztalati úton, óra közben megtanultak egymásra figyelni, az állattal együtt dolgozni. Trükköt kérni ugyanis egyáltalán nem olyan egyszerű. Pontos, határozott és jól értelmezhető utasítások híján ugyanis a terápiás kutya nem hajtja végre a kérést.

Ez a típusú óra fejleszti a koncentrációs készséget, a kommunikációt, felszabadítja a szorongó gyermeket. Az órához pedig egy pozitív élmény társul, ami segít abban, hogy a kapott információt a gyermek megőrizze hosszú-hosszú ideig.


További bejegyzések olvasása itt:

Hírek