Akadálymentes változat
Normál változat

Valami csodálatos dolognak lehettünk ismét szem- és fültanúi

2024-03-04

Görgess lejjebb

Amikor úgy repül az idő egy előadás alatt, hogy sem arra nem figyelünk, milyen kemény a szék, hideg, esetleg túl meleg van, de még csak az sem vonja el a gondolatainkat, hogy a késő délutáni kezdés miatt esetleg a hasunk is jelzi a vacsora idejét.

No ekkor tényleg valami igazán érdekfeszítőnek lehetünk a részesei, amit magunkba szívunk és hazavisszük, ezáltal többé válhatunk, töltődhetünk.

 

Ez történt a Szent Imre Katolikus Iskolában tegnap, ahol három vendég kerekasztal beszélgetést folytatott az iskolaválasztás dilemmájáról.

 

Vendégünk volt Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató, Horváth Szilárd, a gödi Búzaszem Iskola igazgatója és Papp Zsolt, a kecskeméti Szent Imre Iskola igazgatója.

 

A legkisebb túlzás nélkül mondom azt, tényleg hazavisszük az ott hallottakat.

A szépet, a kedveset, a humorost, a bátorítót, az inspirálót, az elgondolkodtatót és sorolhatnám. 

Az az egy biztos, valami készülőben van. Egy új szemlélet születik, vagy már meg is született, amit szeretnénk másokkal megosztani.

 

Uzsalyné dr. Pécsi Rita neve sokaknak már ismerősen hangzik, hiszen számos nevelési témakörben hallhatunk tőle előadást, szívügye a hazai oktatás, nevéhez fűződik az Organikus Pedagógia elnevezés, amely egy keresztény értékrendű, érzelmi intelligenciára alapozó szemléletet foglal magába.

 

A ma esti beszélgetés során több kérdést is boncolgattak vendégeink, tették ezt sok humorral, anekdotákkal, valódi esetekkel szemléltetve. Így választ kaptunk többek között arra, milyen szempontokat lehet figyelembe venni az iskola megválasztása során. Kiemelt figyelmet kapott a bizalom jelentősége. A okos eszközökre is kitértek vendégeink, hiszen ezek megjelenése nagyon megosztó ma a tarsadalomban. Szó volt a jutalmazásról, és arról is, milyen a jó tanító, osztályfőnök.

 

A teljes beszélgetés atmoszféráján át sugárzott, hogy az Organikus Pedagógia látásmódjában mi a legfőbb irány, hogy ne az intelligencia, a lexikális tudás növelése legyen a cél. Nem ez a legfontosabb, hiszen ha valóban hosszútávra tervezünk, és mi ugye hosszútávra tervezünk a gyermekeinkkel, akkor az érzelmi intelligencia fejlesztése minden más tudásbázist meg kell előzzön. 

Pécsi Rita kiemelt és rendkívül súlyos képet vázol fel a mobiltelefonok, tabletek, okoseszközök használatáról, azok káros hatásairól. Ma már beszélhetünk digitális autizmusról, tudtuk meg.  Horváth Szilárd meséli, hogy a Búzaszem iskolában a szülőkkel közösen együttműködve 8. osztályig a gyerekek nem használnak sem az iskolában, sem otthon ilyen eszközöket, de ez nem jelenti azt, hogy lemaradnak bármiről is. A digitális eszközök nélküli kieső időt mással töltik meg, így a családok élete tartalmasabb lesz, sok kirándulás, játékok, beszélgetések, együtt főzések színesítik a mindennapokat egy digitális eszközről való lemondás után.

 

A kiegyensúlyozott és boldog gyermek, aki élmény és tapasztalás révén jut a tudásához, aki bízik tanítójában, s ezáltal tiszteli őt, és örömmel dolgozik vele együtt, akit akkor is értékesnek tartanak, ha a lexikális tudása mások alatt marad, aki más (nem mérhető) területen kiemelkedő, és ezt éppúgy megjutalmazzák, mint a kitűnő bizonyítványt bezsebelő társát, s ha ez megvalósulni látszik, akkor közelítünk ahhoz a képhez, amit az Organikus Pedagógia ismerői át szeretnének adni a hallgatóságnak, hiszen a jövő ezen gyerekek kezében lesz.


További bejegyzések olvasása itt:

Hírek