Akadálymentes változat
Normál változat

Ifjú tehetség a Szent Imrében

2023-05-05

Görgess lejjebb

Nagy büszkeség Szent Imre Iskolánk számára, amikor egy-egy fiatal kimagasló eredményt ér el, és arról számolhatunk be, hogy egy nemzetközi versenyen országos 5. helyezést ér el egy diákunk. Szól ez a kis írás most róla, Drenyovszky Csabáról, akinél már szinte az iskolakezdésnél megmutatkozott matematikai tehetsége, s akinél szemfüles tanítója ezt a képességet látva, azonnal terelgetni kezdte őt. A szűnni nem akaró tanulási vágy és a hozzáadott pedagógusi támogatás juttatta el őt addig, hogy az egyfordulós Nemzetközi Kenguru Matematikai Versenyen 4781 diák közül  hazánk 5. legjobbja legyen. Csabi a korábbi versenyeken is kiemelkedően szerepelt, a Zrínyi Ilona Matematika versenyen megyei 1. helyezett lett.

Jó látni, hogyan bontakoznak ki a kis tehetségek az iskolában. Ehhez szükség van olyan elhivatott pedagógusokra, akikkel iskolánk rendelkezik, akik nem csak észreveszik a tudásra szomjas fiatalokat, de minden háttértámogatást megadva nevelik ki a jövő tehetségeit belőlük.

Iskolánk évről-évre nagyon előkelő helyezéseket tudhat magáénak a matematika versenyek területén, amiért köszönet a tanítás iránt elkötelezett pedagógusainknak. 

Fotón:  Drenyovszky Csaba (2. osztály) és Magyar Hajnalka (felkészítő tanára)


További bejegyzések olvasása itt:

Versenyeredmények